Читать онлайн книгу "Hazakísért a Hold. Ősz"

HazakГ­sГ©rt aВ Hold. Еђsz
ZoltГЎn JГЎszter


Nem harcoltunk nyГ­ltan a rendszer ellen. Megtanultunk Гєgy viselkedni, mintha nem lГ©tezne. Ez is a harcunk rГ©szГ©vГ© vГЎlt. Persze neki ez rosszul esett. Mi akik egykoron szabadon Г©ltГјnk, csak Isten elЕ‘tt hajoltunk meg. Еђseink szГ©lsebesen szГЎguldottak a paripГЎikon Г©s szarvasokkal futottak versenyt. NyilaiktГіl fГ©ltek Г©s remegtek a nemzetek mind! Ezek meg azt gondoltГЎk, hogy mi itt a KГЎrpГЎtok aljГЎban feladtuk a fГјggetlensГ©gГјnket!





HazakГ­sГ©rt aВ Hold

Еђsz



ZoltГЎn JГЎszter



Cover designer ГЃgota Veres



© Zoltán Jászter, 2021

© Ágota Veres, cover design, 2021



ISBNВ 978-5-0055-8791-6

Created with Ridero smart publishing system










Igaz történeteken alapuló írások, amelyekben a képzelet játszik a valósággal.

Az olvasó egy sorozat harmadik részét tartja a kezében. Az «időszaki lap» őszi száma, emlékek és felejthetetlen történelmi tények összessége. Nem mesélni van kedvem, -inkább nem elfelejteni. Az információ özön, amely nap mint nap ér minket, megpróbálja kiszorítani és maga mögé rejteni a néhány évtizeddel ezelőtti évek megtörtént és felejthetetlen eseményeit.

Ha az olvasónak úgy tetszik, ezúttal is tekintse a leírtakat kitalált történeteknek.



В В В В JГЎszter ZoltГЎn




Stradivari


A kisfiú a tűzhely mellett ült. A nagyapja krumplit sütött. Alaposan kiválogatta a legszebbeket a kosárból, megmosta, azután hozzáértően, egyesével berakta a krumplikat a blóderbe. A finomra sült krumpli az illatával betöltötte, nemcsak a konyhát, de az egész főutcát is. Azért is, mert akkoriban a nagyapák egyebet sem csináltak esténként, csak krumplit sütöttek az unokáiknak.

A nagymamák sem tétlenkedtek. Ők készítették mindig a főfogást. Együtt volt a család, és mi ezt nagyon élveztük. A Szabó családot is a Kossuth rádióban. Meg Amerika Hangját. Bár ez utóbbit nem nagyon értettük a csikorgó, berregő, furcsa zaj miatt, amely valami technikai hibából kifolyólag, csak a nagyszülők kedvenc rádióállomását zavarta. Mégis ez volt a legfontosabb esemény esténként. Ekkorra már a krumplit is megettük, és az edényeknek sem volt szabad lármázniuk többé, mert akkor a nagymamák kikaptak.

Nagyon kellett figyelni, és az egyik adásban végre nekünk is üzentek az óceánon túlról: «Pulika üdvözli nagymamát a Rózsa utcában, jól vagyunk. Anyukáék ne aggódjanak, Dezső bácsi még nem halt meg.» Nagyapám azt mondta, hogy a nagymama félreértette, mert Micike nem is mondta azt, hogy «még nem halt meg». Mert az csúnya dolog lenne, és úgy esne le másoknak a hír, hogy anyukáék a halálát várják az amerikai bácsikának. Pedig nem is.

Kisfiúként, az öregeket hallgatva, furcsa képeket festett az életről a gyermeki elme. Például, amikor arról beszélgettek a nagyapák egymás között, hogy «korábban, ez is, meg az is analfabéta volt a faluban», akkor a kisfiú azt gondolta, hogy csakis egy különleges hangszerről lehet szó, az «analfabétáról». Egy olyan hangszerről, amelyen régen sokkal többen játszottak, mint már most, az ő életében. Ilyesféle beszélgetés után történt, hogy a nagyapa kikísérte a barátait, majd amikor visszatért a házba, akkor a kisfiú bizalmasan a karjai közé férkőzött, és arról faggatta az idős embert, hogy hol lehetne beszerezni azt a fura hangszert, mert ő bizonyisten megtanulna játszani az «analfabétán».

Máskor meg más vendégek tértek be a nagyszülőkhöz. Egyvalaki biztosan különbözött a többiektől. Nem is csoda, hiszen Hermina néninek már a neve is isteni eredetű volt. A kisfiú valahol kiolvasta, hogy a herminonák, az ős germán nép egyik törzse voltak. Isten fiainak tekintették magukat. És mire nem képesek ezek az isten fiak.

Hermina néni, ahányszor eljött a nagyszülőkhöz, csak beszélt meg beszélt, és szavai emberfeletti képességekről árulkodtak. Annyi sok mindent tudott elmondani, hogy soha nem volt rá elegendő még a hosszú téli este sem, hogy mindent, ami a falunkban történik, alaposan deklaráljon. Ha például senki nem tudott arról, hogy valaki teherbe esett a hajadonok közül, akkor ő már azt is tudta. Nem volt előtte rejtély. Azt beszélték, átlátott a falakon is.

Hát ezért is jó ismeretet szerezni, meg könyveket olvasni, mert azokból legalább megtudhatjuk, hogy egyeseknek közöttünk isteni eredetük van. Különben az ember összezavarodna. Persze ő sem tudott mindent. Például, ha azt kérdezték tőle, hogy miről beszélt vasárnap délelőtt a pap a templomban, azt már nem tudta ilyen alapossággal elmondani, csak azt ismételgette, hogy szépen beszélt, meg hogy mindenki sírt. Hogy miért sírtak, arra soha nem emlékezett. Pedig nagyon tehetséges asszony volt. Igaz, az ember nem jeleskedhet mindenben. Még a herminonák sem. Ez azzal is magyarázható, hogy a lényegi információ kiszorítja az elméből a kevésbé fontosakat.

AВ nagyszГјlЕ‘k fellГ©legeztek, amikor vГ©gre kГ©sЕ‘ este az asszony tovГЎbb ment. ValahГЎnyszor kilГ©pett az ajtГіn, az olyan volt, mintha magГЎval vitte volna az egГ©sz vilГЎgot. Hogy aВ hГЎtГЎn e, vagy maga elЕ‘tt hengerГ­tve, azt aВ kisfiГє mГЎr nem tudja, de arra nagyon Г©lГ©nken emlГ©kezik, hogy mennyire sajnГЎlta azt aВ szegГ©ny asszonyt. Mondta is, В«milyen nehГ©z lehet ennek aВ nГ©ninek, ennyi mindent Г©szben tartaniaВ».

Nagymama személyes tárgyai mind meg voltak jelölve. Mindegyiken ott volt a családjuk monogramja. Még a fakanálon is. Remekműveket készített velük a konyhában. Stradivari bánt ilyen jól a szerszámaival, a legjobb nevet kivívva magának a szakmában. Nagymama szívesen játszott a fakanállal azután is, hogy a cselédség már csak látogatóba járt be hozzájuk. Ilyenkor szokása volt hellyel kínálni a vendégeit és valami finomsággal megvendégelni őket. Ínycsiklandozó étel csodákat hozott létre, amelyek fogyasztása visszaröpítette az embert a békebeli világba.

A nagymama emlékkönyvén keresztül érzékelhető az a bizakodó nyugalom, amely azokat jellemezte, akik már a Nagy Háború előtt is éltek. Szerencsére sikerült egy tejes csuporban elrejtenie dédnagyapa feljegyzéseivel együtt a könyvecskét, mielőtt a beszpeka beállított az udvarukra és elvitték a berendezést egy vörösre festett szekérrel az ideiglenes községházára. Amelyik darabra rá mutatott a lenin sapkás férfi, azokat a bútorokat elszállították. A családtagok ökölbe szorított kézzel, némán álltak és nézték, a fegyveres katonák jelenlétében, akik mögéjük sorakoztak, hogyan fosztják meg őket a múltjuktól.

AВ nagyszГјlЕ‘k mГєltjГЎban lapozgatva, az ardai hegyen szerzett Г©lmГ©nyeket talГЎlom. KislГЎny korГЎban nagymamГЎt aВ nagyanyja Г©s aВ nagyapja gyakran elvittГ©k magukkal oda, hogy begyЕ±jtsГ©k aВ termГ©st, vagy idЕ‘nkГ©nt hozzanak haza valamennyit aВ pince Е‘rizete alatt ГЎllГі termГ©sekbЕ‘l.




Конец ознакомительного фрагмента.


Текст предоставлен ООО «ЛитРес».

Прочитайте эту книгу целиком, купив полную легальную версию (https://www.litres.ru/pages/biblio_book/?art=67028708) на ЛитРес.

Безопасно оплатить книгу можно банковской картой Visa, MasterCard, Maestro, со счета мобильного телефона, с платежного терминала, в салоне МТС или Связной, через PayPal, WebMoney, Яндекс.Деньги, QIWI Кошелек, бонусными картами или другим удобным Вам способом.



Если текст книги отсутствует, перейдите по ссылке

Возможные причины отсутствия книги:
1. Книга снята с продаж по просьбе правообладателя
2. Книга ещё не поступила в продажу и пока недоступна для чтения